9. Tétel
Jellemezd Janus Pannonius költészetét műfaji szempontból!

Janus Pannonius (1434- 1472) az első világirodalmi rangú magyar költőnk. A magyarországi reneszánsz korai szakaszának alkotója. Pályáját három korszakra oszthatjuk. Nagybátyja, Vitéz János, váradi püspök jelentős műveltséggel bocsájtja útjára, Itáliába.
1. Korszakának színhelye Ferrara, ahol Guarino da Verona iskolájában tanul poétikát, retorikát, görög és latin nyelvet. Ennek az időszaknak jellemző műfaja az epigramma.
Epigramma: Rövid, tömör, csattanós költemény. Két szerkezeti részt (expozíció/előtag és klauzula/utótag) kapcsol össze, melyek általában ellentétben állnak egymással: először egy tényt vázol, majd egy váratlan következtetéssel, jut el egy megállapításig, amely gyakran az első szerkezeti résszel ellentétes. Erotikus, a barátaival évődő, a hitbéli vakbuzgóságot támadó műveket ír.
Pannónia dicsérete: témája: a költői öntudat.
Megfordul a sorrend, nem ő büszke elődei tetteire, hanem általa lett híres Pannónia földje.

Galeotto Marziohoz: Hangneme gúnyos, csipkelődő.

Keletkezése: 1450-ben írta az úgynevezett "Szent év" alkalmával.

Janus Pannonius megbotránkozik azon, hogy Galeotto Marzio is ott van a zarándokok között.

A költeményben kétféle világszemléletet állít szembe egymással: humanista költő, tudós

hiszékeny zarándokok Ez a kettő teljesen kizárja egymást. A költeményben a mondanivalót

stiláris eszközök hordozzák:

- az első négy sor izgatottságot sugall költői kérdés, szóismétlés, inverzió

- (fordított sorrend), késleltetett megszólítás

- hármas szóhalmozás: szinonimák csőcselék, tömeg, álszent had, vakbuzgóság

- görög filozófusok példájának követését ajánlja

- ha ennek ellenére mégis a búcsúállók közé áll, akkor a költészettől búcsúzzon el.

- Ezt hármas mitológiai példázat fejezi ki "mondj a búcsúhadnak búcsút"

Múzsák: a művészetek pártfogói - Phoebus: Apollón a költők szimbóluma.

- Vulcanus: a tűz istene.

A költemény csattanóval zárul, vallásos ember humanista ízlésű típusú költő nem lehet.

2. Korszaka a padovai. Padovában egyházjogot tanul.
 Az Itália-szerte ismert költő ekkor dicsőítő költeményeket, panegyricusokat ír. A leghíresebb ferrarai tanáráról, Guarinóról szól.
A kor divatos műfajának, a panegyricusnak elismert mestere. Ez a panegyricus élő nagy emberek dicsőítése, de ennek kapcsán nagy epikai lehetőségeket is rejt. Janus múlhatatlan háláját fejezi ki a mesteréről, Guarinóról írt panegyricusban, majd megírja egy gazdag velencei nemes kalmárnak, Marcellónak dicsőítő költeményét, amelyért bizonnyal jól fizetett az ünnepelt nagyúr. Így éltek és éltek meg a reneszánsz poéták. Hanem ez a Marcello költemény, miközben a megrendelő hírnevét szolgálja, remekmű: a velencei világ látomásos felidézése.

3. Korszaka a magyarországi. Mátyás ugyanis trónra lépése után hazahívja, udvari költő, kancellár, majd pécsi püspök lesz.
Ebben a korszakban főleg elégiákat ír.
Elégia: Az Elégia eredetileg görög, majd latin nyelven íródott, időmértékes disztichonban írt antik epikolírai műfaj. Az elégikusság domináns jegyeit magán viselő költemény. A római költészetben kialakult lírai műfaj. Az elégia melankolikus hangulatú, emlékező jellegű, hol fáradt beletörődést, hol bizakodó megnyugvást sugárzó lírai költemény.

Mikor a táborban megbetegedett:

Magyarországi elégiák egyike, melyben a halálfélelem mellett megjelenik az élet,

a természet dicsérete is. A reneszánsz elégia nem azonos az ógöröggel. 13 elégia

tükrözi hazai sorsának alakulását. Ezekben a versekben megjelenik az antik mitológia kelléktára,

de szerepe már módosult. A vers keletkezésének körülményei: Janus Pannonius 1464-ben részt vett

Mátyás király hadjáratában, és Zvornik váránál megbetegedett. Ez az élményi háttere a 60

disztihondból álló elégiának.

A verset a költő és a katona szembeállítása indítja, majd a forró láz eszébe juttatja Prométheuszt,

de nála a bátor titán a szenvedések és betegségek okozójaként szerepel. A Prométheuszt átkozó

sorok közé ékelve feleleveníti a régi aranykort. A mitológiai bevezetés után az érzelmek

hullámzása lendíti tovább a verset. Az önvád keserűségétől az önostorozáson átvezet az elégia,

az otthoni, békés életforma az olvasás utáni nosztalgiába. Bűnének következménye a betegség -

a testi gyötrelem realisztikus, részletesen pontos leírása kerül a mű középpontjába. Majd

perbe száll a sorssal, életéért könyörög, élni szeretne, hiszen sok műve befejezetlen, tökéletesítésre

vár. Költő, akinek joga van az élethez, de érzi, hogy közeleg a vég. Ettől kezdve megható

búcsúzássá válik a költemény, búcsúzik a természettől. Csupán az vigasztalja, hogy

édesanyjának nem kellett megélnie fia halálát. A verszárlatban megszólal a reneszánsz

költő öntudata, megfogalmazza sírfeliratát, mely szerint ő honosította meg a Duna

táján a humanista költészetet. Szerkezete:

- költő és katona szembeállítása,

- Prométheusz,

- az egykori aranykor

- "Ó, háromszoros őrült én..." - személyes részvétel a csatában a barátok tiltakozása ellenére,

- a tüdőgyulladás, a láz, a gyötrelmek részletes, pontos leírása,

- a sorssal vitázik, élnie kell még,

- haláltudat - búcsú, öntudat.

Hazai korszakának jellegzetes darabja az Egy dunántúli mandulafáról írott verse. Műfaja epigrammaformába sűrített elégia. Legalább három jelentéssík különíthető el a versben. Az első a konkrét látvány, a természeti kép, a télutón korán kivirágzott mandulafa képe. A természet szépségének felfedezése tipikus reneszánsz vonás. A második már elvont, jelképes jelentés: a költő a saját sorsát látja, a korán kipattanó és elfagyó rügyek képében. Művészi társtalansága, a kifinomult ízlésének barbár, rideg környezet, testi nyavalyái, mind-mind megjelennek az olvasó számára. A harmadik lehet ennek általánosítása: a mindenkori korán jött művész, a korát megelőző alkotó tragédiája is beleérthető a humanistákra jellemzően antik mitológiai utalásokkal feldíszített költeménybe.

Költészetének utolsó korszakában filozófiai alkotásokat írt.
Saját lelkéhez:

Filozófiai mű. 1466-ban íródott.

Alaptémája a szenvedés, a múlandóság, a lét és a nemlét kérdése. A versben megszólal a lélek

és a test ellentétének feloldásának vágya. Az, hogy teste börtönéből szabadulhasson meg lelke,

hogy örökké élve szabadon szárnyalhasson. Az új platonikus filozófiai elképzelést tükrözi a

vers, mely szerint a lélek nincs egyetlen testhez kötve. A műben egy modern lírai formát

ismerhetünk fel: ez az önmegszólító verstípus korai példája. A múlt, jelen és jövő együttes

jelenlétében, egymáshoz viszonyításában az időszembesítés is megjelenik.